2014. február 28., péntek

Inspiráció gyűjtés- ecset tárolás

Igaz ugyan, hogy nincs olyan sok ecsetem, de kedvet kaptam hozzá, hogy szépen mutatósan elrendezzem őket. Jelenleg azokban az átlátszó műanyagtokokban vannak amikben megvásároltam őket. Egy kosárkában csücsülnek a smink cuccaimmal együtt, a későbbiekben azokat is szeretném majd szépen tárolni. Először mindenképp az ecsetekkel szeretnék kezdeni valamit. Ehhez az elhatározásomhoz gyűjtöttem pár ötletet. 
Remélem a megvalósításuk is összejön, mert általában mire eljutnék  addig , hogy el is készítsem alábbhagy a lelkesedésem. :)











(képek forrása: pinterest)
Ti, hogy tároljátok az ecseteiteket?

2014. február 24., hétfő

101 kiskutya

Nem bírtam megálljt parancsolni a kíváncsiságomnak, így már ki is próbáltam az egyik új Essence lakkot. Elsőre a "dalmatás" fedőlakkra esett a választásom. Hogy őszinte legyek soha nem voltam nagy fekete barát, nem igazán vagyok oda a színért. Valamiért mégis nagyon megtetszett ez a fekete-fehér csillámos duó. Így elsőre nem használtam alá semmilyen lakkot csak simán, két rétegben rákentem a körmeimre. Szerintem így is mutatós valamennyire biztos, hogy sokkal jobban mutatna mondjuk fekete vagy fehér lakkon. Legközelebb tuti kipróbálom úgy is. :)
Egyébként elégedett vagyok a lakkal , elég sok csillámot és glittert vesz fel az ecset, egy rétegnél is kerül bőven a körömre, de én azért kétszer kentem fel, hogy látványosabb legyen.

( Tudom, a kezem és a körmeimnél a bőr elég rossz állapotban van. A múlt héten eléggé igénybe voltak véve, és hát ez lett belőle. Próbáltam kezdeni vele valamit, hogy azért ne legyen annyira csúnya. )




Nektek, hogy tetszik ez a lakk? Beszereztétek esetleg tervezitek? Ha már megvan mi a véleményetek róla?
Kellemes hetet! :)

2014. február 21., péntek

Drogériában jártam

Tegnap a DM-be vezetett az utam, fényképeket hívattam elő, csak azért indultam. Naná, hogy nem csak a képeket tartalmazó borítékkal jöttem ki.:) Az Essence-nél hatalmas meglepetés ért. Álmomban nem gondoltam volna, hogy pár újdonságba belefogok futni. Nagyon megörültem, igaz sok minden még nem volt kint ( paletták, szempillaspirál, lakkok, pirosító) de így is találtam pár terméket amik kiáltoztak a polcokról, hogy ne hagyjam ott őket. 
Ez a 3 lakk első pillantásra levetett a lábamról, nagyon- nagyon tetszenek. Alig várom már, hogy kipróbáljam őket. 
03 glitz&glam
22 black dress and white tie
 182 hello rosy
Csak úgy virított ez a pirosító a többi között, már a promó képeken is nézegettem, de élőben sokkal meggyőzőbb.
10 heat wave

Nem tudom, hogy akartam-e vagy már említettem  , hogy szeretnék alapozót is beszerezni a BB és a CC krémem mellé. Hosszas keresgélés, nézelődés, rengeteg teszt olvasása után, erre a Max Factor Facefinity-re esett a választásom. A másik jelöltem a Catrice All matt plus alapozó, tervben van annak is a megvétele, csak jussak végre el a másik városba. 
Szóval úgy érzem, hogy sikerült jól választanom. Tegnap este értem haza, de nem bírtam megállni, hogy ne próbáljam ki. Azt hiszem a színe is megfelelő, legalábbis a benti fényeknél nem fedeztem fel szembetűnő eltérést. A hétvégén majd tesztelem a kinti fényviszonyoknál is. Bízom benne, passzolni fog minden téren hozzám.
A 45-ös Warm Almond árnyalatot választottam, ez volt a legvilágosabb, egyébként megvagyok áldva a hófehér bőrömmel, olyan nehéz megfelelő színt találni. :/
Az Astor állványnál Heidi Klum vigyorgott velem szembe, és persze ő is valami újdonságot reklámozott. Azt hiszem, hogy Astor sminktermékhez ez idáig nem volt szerencsém, legalábbis maradandó élményt nem hagyott bennem semmi, akármennyire is kutatok az agyam rejtett zugaiban.
Az utóbbi hónap eseményei és a kialvatlanság nyomott hagyott a szemeim alatt, olyan karikásak és ráadásul sötétek is,  sokszor olyan vagyok  mint akinek monoklija van. Felkeltette a korrektor hátoldalán lévő címke a figyelmemet. Azt ígéri, hogy ragyogóvá teszi a szemet, feszesíti a bőrt, és eltakarja a sötét karikákat. Remélem be is tartja az ígretét. :)

Astor Lift me up 2 az 1-ben korrektor 001 Light
 Próba szerencse alapon a Rossmannba is bementem, hátha ott is találkozom az új Essence dolgokkal. Ott nem jártam sikerrel csak a lefosztott állványok fogadtak, de ennek a csokis kiwis kézkrémnek nem bírtam ellenállni. Húú nagyon fincsi az illata, mondjuk akár mennyit is szagolgatom a kiwit nem igazán érzem benne csak a csokit, kicsit még  mindig náthás vagyok, lehet az az oka. :))
Kifogyasztottam a Bioderma micellás vizemet, a Vichy-nek is az alján járok már. Jó, hogy rápillantottam mert teljesen kiment a fejemből, hogy akartam venni. Akciós volt a L'oreal és a Garnier is, azt hiszem 100ft volt csak az eltérés. Igazából mindegyikről sok jót olvastam, hezitáltam, hogy melyiket hozzam el. Kettőt semmiképp nem akartam venni, úgyhogy az Ecc- pecc kimehetsz mondókát hívtam segítségül így a L'oreal győzött. Kíváncsi vagyok , hogy fog teljesíteni.
 Sikerült a Gliss Kur sampon és balzsam újdonságára is szert tennem. Nagyon csábító ez a csilli- villi csomagolás, remélem nem lesz csalódás.
Ti vásároltatok mostanában valamit? Próbáltátok a fenti termékek közül valamelyiket? Mi a véleményetek?
Kellemes hétvégét! :)

2014. február 17., hétfő

5 perces nasi

Újévi fogadalmaim egyikve volt, csak úgy mint minden évben az, hogy megpróbálok sokkal egészségesebben étkezni. Ha időm engedi még sportot is iktatok be a napjaimba. Ennek az (talán nevezhetem) életmódváltásnak az előnyeit már  cm- ben is lehet  mérni, aminek nagyon örülök, igyekszem ezen az úton haladni tovább mert hatalmas bennem az elszántság.
Az utóbbi időben ez a egyszerű túrós finomság lett a kedvencem. Ha rám jön a nasizás általában ezt készítem el, mert percek alatt elkészül és nagyon finom.
3 hozzávaló kell hozzá túró, édesítőszer, gyümölcs. Általában fagyasztott erdei gyümiket veszek hozzá, szeretem  őket, meg a fanyar ízt. Amíg nem lesznek friss gyümölcsök addig maradok a fagyasztott verziónál. A túrót kicsit összetöröm, hozzáadom az ízlés szerinti édesítőszert, közben a mikróban a gyümölcsöket 2-3 perc alatt felolvasztom. Ráöntöm a túróra és kész is. Korpovit kekszet szoktam mellé ropogtatni.
Amúgy gondolkoztam már azon , hogy más gyümölcsökkel is kipróbálom pl. mandarin, kiwi és mindig szeretnék a túróba reszelt citromot is  keverni, amit persze minden alkalommal elfelejtek. :)

Ti szeretitek az egyszerű gyors nasikat? Hogy álltok a túrós finomságokkal?

2014. február 15., szombat

Könyvajánló 5.

Most ismét egy könyvajánlóval készültem Nektek. Nem tudok szó nélkül elmenni e könyv mellett mégis olyan nehéz írni róla. Nem vagyok egy könnyen elérzékenyülős típus, de a lelkem legmélyéig hatolt ez az olvasmány. Jó lehet az is hozzá járult, hogy érzékenyebb korszakomat élem , de rengeteg érzést váltott ki belőlem . Sajnálat, düh, szomorúság, hit, remény, bánat egyvelege kavargott bennem.  És persze végig az járt az eszemben, hogy miért ilyen igazságtalan az élet?!  


A rákellenes csodagyógyszer összezsugorítja a tumort, és biztosít még néhány évet Hazelnek, ám ő így is folyamatosan a végső stádiumban van, és a diagnózisában már megírták az élete utolsó fejezetét. De amikor a támaszcsoportban megjelenő, isteni Augustus Waters képében bekövetkezik a nem várt fordulat, Hazel történetét is át kell írni…
„A csillagainkban a hiba” – John Green eddigi legambiciózusabb és legfájdalmasabb, mélyenszántó, vakmerő, pimasz és kíméletlen műve, lélegzetelállító felfedezőút az élet és a szerelem kacagtató, vérpezsdítő és tragikus birodalmában.

Kedvenc részem a könyvből. A legszebb szerelmi vallomás amit valaha olvastam!
– Szerelmes vagyok beléd – mondta halkan. 
– Augustus! – szóltam rá. 
– Ez a helyzet – felelte. Rám nézett, és láttam a szarkalábakat a szeme sarkában. – Szerelmes vagyok beléd, és nem fogom megtagadni magamtól az igazmondás egyszerű örömét. Szerelmes vagyok beléd, noha tudom, hogy a szerelem csak egy kiáltás az űrbe, a feledés elkerülhetetlen, valamennyien halálra vagyunk ítélve, és eljön a nap, amikor minden munkánk porrá válik, azt is tudom, hogy a Nap elnyeli az egyetlen földünket, de azért szerelmes vagyok beléd.

A könyv  hatalmas siker lett, így a  filmvásznom is  viszont láthatjuk Hazel és Augustus történetét júniusban.
Megható lesz a film is.


Ti olvastátok ezt a könyvet? Esetleg felkeltette az érdeklődéseteket?

2014. február 10., hétfő

Elfogyott

Nem hiszem, hogy rendszeresen fogok jelentkezni ezzel a bejegyzés típussal, de most megint ihlet és egyéb más válságba kerültem, ez jutott hirtelen az eszembe. Ha esetleg a későbbiekben érdekelne Titeket ilyen bejegyzés akkor írhatok. :)
Ezeket a termékeket fogyasztottam el januárban, vagyis nem mindent januárban hanem inkább az éve első hónapjára fogytak el.
 Johnson & Johnson baby bedtime habfürdő:  Babás barátnőmtől kaptam ezt a habfürdőt, a kisbabája valahogy nem volt oda ezért, nekem pedig megtetszett az illata így szívesen elfogadtam. Olyan semleges volt az egész a  használata alatt.
Újravenném? - Nem valószínű, nem hagyott maradandó élményt bennem.

L'oreal Elseve Fibralogy sampon és balzsam:  Előszerettel próbálom ki a hajsampon újdonságokat, mikor megjelent a boltok polcain ez az újdonság rögtön lecsaptam rá. Mondjuk elég vastagszálú és sok hajam is van, nem is vártam tőle, hogy megkétszerezi a jelenlegi hajtömegemet. Jól tisztít, puha lesz a balzsamtól a hajam és ennyi. Tényleg nem számítottam nagy durranásra, de mégis bennem van, hogy nem nyűgözött le.
Újravenném? - Mivel akciós volt újravettem, de ha elfogy nem hiszem, hogy továbbra is használni fogom.

Coca- Cola ajakbalzsam : Cuki meg finom az illata, az íze, jópofa. Kb. ennyit tudnék róla mondani, rossznak nem rossz, de a hidratáltsága annyira nem jött be. A nagy hidegben nagyon kiszáradtak az ajkaim, nem igazán bírt velük, szereztem be mellé egy Labellót is , ami helyre rakta a kicserepesedett részeket.
Újravenném?- Nem tudom. Gondolkoztam , hogy a Fantásat is kipróbálom, de még hezitálok.

Nivea Double Effect kettős hatású szemfestéklemosó:  Szépen leszedte a szemsminket, könnyedén boldogult a szempillaspirállal és a tussal egyaránt, de annyira zavart az az olajos útóérzet, hogy nem igaz. Ez volt az első meg az utolsó , ilyen szemfestéklemosón. 
Újravenném?- Kizárt! 

Bioderma Sensibio H20 micella oldat:  Az egyik Pixibox-ban lapult, tuti nem próbáltam volna ki, valahogy hidegen hagyott ez a micellás víz mánia. Egészen eddig! 
Újravenném- Igen, de most szeretném kipróbálni a Garnier vagy a L'oreal micellás vízét.

Dove Bőrtápláló testápoló narancsvirág illattal: Szintén egy Pixi-s szerzemény, komolyan azt hittem sosem fog elfogyni. Az illatáért sem voltam annyira oda, és valahogy az állaga sem jött be, nagyon folyós volt.
Újravenném? - Nem.

Catrice Defining Dou pirosító 050 Apricot Smoothie- Sosem fogom feledni ezt a pirosítót, a Sleek szerelem után, vásároltam ezt a Catrice-t. Nagyon szerettem, a hétköznapi lóti- futi sminkekhez mindig ezt használtam.
Újravenném? - Ha jól tudom, már nem kapható, de ha még a kínálat része lenne, biztos, hogy vennék belőle! 

Próbáltátok a fenti termékek közül valamelyiket?  Miket használtatok el az utóbbi időben?

2014. február 6., csütörtök

Könyvajánló 4.

Jó rég volt már az utolsó könyves bejegyzés, ideje volt, hogy hozzak egy kis ajánlót.
Most a legutóbbi szerzeményemet szeretném pár mondatban bemutatni nektek. Először is körömmániásoknak KÖTELEZŐ ! Amúgy nem is tudom, hogy nevezhetem-e magamat annak, mert szeretem a lakkokat, a szép manikűröket, de a kivitelezésnél elég sokszor akadnak gondjaim, általában maradok a sima lakkozásnál :) Na, de a lényeg, hogy fantasztikus ez a könyv!  Két nagyobb fejezetre osztották a szerzők a könyvet, az első a Körömápolás alapjai, ide tartozik például, a formára reszelés, a köröm előkészítése stb.stb. 
A másik nagy fejezet a Manikűrmánia nevet viseli, itt találhatók a szebbnél szebb manikűrök, részletesen lépésről lépésre leírva, és persze rajzolt illusztrációkkal kiegészítve no meg a csodás fotók sem elhanyagolandók. Nagyon jó manikűrök találhatók benne, ismertebbek mint pl. ombre, kaviár félhold, szegecses, márvány, de vannak legalábbis számomra ismertlen körömdísztő technikák. Például: bőr hatású manikűr, ikat minta, festék foltos köröm és még sorolhatnám.
Remélem sikerül majd pár ötletet megvalósítanom a kevés kézügyességem ellenére. :)



Donne és Ginny Geer, a két "körömmániás" nővér olyan hasznos tanácsokat gyűjtött össze, melyek alapján mindenki egyedi, kreatív manikűrt készíthet magának.
Több mint ötven mintát és technikát mutatnak be lépésről lépésre, és részletesen leírják a körömápolás alapjait is. Olvashatunk a köröm előkészítéséről, formára reszeléséről, a tökéletes körömlakkról, valamint a színek és minták titkairól.
Felkeltette az érdeklődéseteket ez a könyv? Vagy esetleg olvastátok már? Mi a véleményetek? Szeretitek az ilyen témájú könyveket?

2014. február 1., szombat

Golden Rose

Konkrétan leesett ma az állam mikor rápillantottam a naptárra és megláttam, hogy február elseje van. Hova tűnt a január??? Csak úgy repül az idő. Az időről jutott eszembe, hogy még tavaly az ünnepek előtt megejtettem az első Nailland vásárlásomat. Elsődleges célom a "mákos" lakk megszerzése volt. Annyira vágytam már rá, hogy az nem igaz. Rögtön két darabra is lecsaptam, egyik barátnőmet is ezzel leptem meg karácsonyra.  Ha már a mákos lakknál jártam gondoltam első rendelésemet a Golden Rose lakkok közül választom ki. Így esett a választásom a Holiday kollekció egyik darabjára és erre a csillámos csodára.  Mondjuk még kb. 20 lakkot kitudtam volna választani, komolyan hálát adok, hogy csak webshopon keresztül érhetem el a lakkokat, mert különben anyagi csődbe kerülnék . :)




Ti szeretitek a Golden Rose lakkokat? Mi a véleményetek róla?
Kellemes hétvégét!:)